Továbbra is csak döcög a használtautó-behozatal 

Sajtóközlemény 

Budapest, 2020.december 3. 

Év végére az idei újautó-eladások akár utol is érhetik a használtimportot 

Idén novemberben a DataHouse adatai szerint 10 197 import használt személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami októberhez képest 10, tavaly novemberhez viszonyítva pedig 21 százalékos visszaesést jelent. 

A határok szeptemberi lezárása jelentősen megnehezítette a magánimportot, ez az egyik oka annak, hogy már második hónapja számottevően kevesebb használt személygépkocsit regisztrálnak – magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – További akadályt jelent, hogy a külföldről behozott használt autók első műszaki vizsgáztatását végző vizsgabázisok szűkös kapacitása miatt jelentős, egy hónapot is meghaladó várakozási idő alakult ki a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének adatai szerint.” 

Ezzel egyidőben 13 265 új személyautó eladásával idei csúcsot ért el az újautó-piac novemberben. Az őszi felfutást segíthette, hogy a tavaszra tervezett vásárlások egy részét ősszel pótolják. A mostani lezárások nem korlátozzák sem az autószalonok, sem az autógyárak működését Ez utóbbiak a leállásokat követően igyekeznek maximális kapacitással kiszolgálni a hosszú hónapok alatt feltorlódó igényeket, a szalonok pedig számos őszi promócióval és intenzív kampányokkal próbálják kisöpörni az év végéig az idei gyártású, készleten levő raktári autókat. 

Fentiek hatására az eladott új autók mennyisége a korábbi hónapokban tapasztalt lemaradás után immár második hónapja meghaladja a behozott használt autókét: novemberben az újautó-eladásoknak már 30 százalékos volt az előnye. Ha a jelenlegi trend decemberben is fennmarad, év végére minimálisra szűkülhet, vagy akár el is tűnhet az eltérés a hazai autópark két fő forrását jelentő szegmensének összesített fogalmában. Mindez környezetvédelmi szempontból mindenképpen pozitív hír, mivel a használtautó-import többségében 10 évnél idősebb, rossz kibocsátási jellemzőkkel rendelkező járművekből áll. 

A használtautó-import mértéke az idei év első tizenegy hónapjában összesen 120 461 darab volt, 17 százalékkal kevesebb az előző év hasonló időszakában regisztrált 145 194-es mennyiségnél. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 115 317 volt, ami közel 19 százalékkal marad el az egy évvel korábbi 141 767-es értéktől. 

Ajánlott cikkek

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Iratkozzon fel hírlevelünkre és ne maradjon le legfrissebb híreinkről vagy éppen eseményeinkről. A hírlevélről később bármikor leiratkozhat.

Tudnivalók a JóAutók Garanciáról

Ezért ne hagyd ki a

-t

Ezért ne hagyd ki a

-t

JóAutók Bázis Garanciával védve vagy a legfájdalmasabb meghibásodások ellen:
  • motorra, váltóra 12 hónap / 20.000 km garancia
  • a futamidő alatt korlátlan számú alkalommal, alkalmanként bruttó 300.000 forintig javíthatsz
  • gyári, vagy gyárival azonos szintű alkatrészekkel, gyári szakértelemmel, 30.000 Ft-os önrésszel
JóAutók Bázis+ Garanciával még magasabb szinten véded autódat:
  • motorra, váltóra, turbóra 12 hónap / 20.000 km garancia
  • a futamidő alatt korlátlan számú alkalommal, alkalmanként bruttó 450.000 forintig javíthatsz
  • gyári, vagy gyárival azonos szintű alkatrészekkel, gyári szakértelemmel, önrész nélkül

A JóAutók Prémium Garancia a gyári garanciás új autókéval közel egyenértékű védelmet biztosít autód számára:

  • minden fixen beépített, nem kopó-forgó mechanikus, elektromos, elektronikus, pneumatikus és hidraulikus szerkezeti elemre 12 hónap / 20.000 km garancia
  • a futamidő alatt korlátlan számú alkalommal, alkalmanként maximum bruttó 1.000.000 forintig javíthatsz
  • gyári, vagy gyárival azonos szintű alkatrészekkel, gyári szakértelemmel, 50.000 Ft-os önrésszel
Ne vegyél használt autót JóAutók Garancia nélkül!
“Mikor érdemes a Garanciát preferálni a Szavatossággal szemben?” és hasonló érdekes kérdesek a GYIK-ban: