Sajtóközlemény

Koronavírus-járvány: Kátyúban a használtautó-kereskedések 

2 perc olvasási idő

Sajtóközlemény 

Budapest, 2020. április 14. 

A telephelyek alig fele működik folyamatos nyitva tartással 

A használtautó-kereskedők közel kétharmada szembesül azzal, hogy bevételei legalább 75 százalékkal esnek vissza a koronavírus-járvány miatt életbe lépett veszélyhelyzet miatt – derül ki a JóAutók.hu felméréséből. A telephelyek csaknem 10 százalékát legkésőbb március 27-ével bezárták, további 40 százalékuk jelenleg csak előre bejelentkező érdeklődők számára nyit ki. 

A mintegy 200, a JóAutók.hu által minősített használtautó-kereskedő megkérdezése nyomán született elemzés adatai szerint a kereskedésekbe látogatók száma az elmúlt hetekben drasztikusan csökkent, a válaszadók 85 százaléka szerint legalább 90 százalékkal esett vissza. Ennek hatására a kereskedők 63 százaléka több mint 75 százalékos árbevétel-kiesést vár az érintett időszakra, további 21 százalék becsül 50 és 75 százalék közötti visszaesést. 

Ebben a helyzetben a kereskedések 64 százaléka csökkentett létszámmal üzemel, 40 százalék szabadságra küldte dolgozóit, miközben 24 százalék leépítésre is kényszerült már. A mostani helyzetet a kereskedések 60 százaléka csupán legfeljebb 3-4 hónapig fogja tudni kezelni a jelenlegi eszközeivel. Több mint féléves túlélésre a válaszok alapján csupán 14 százalékuk van felkészülve. 

A jövőbeli kilátások a járványhelyzet lefutása tekintetében a használtautó-kereskedők várakozásai szerint igen borúsak: csupán 11 százalékuk számít arra, hogy a használtautó-piacon 3 hónapon belül visszaállhat a korábbi rend, 61 százalék szerint minderre csupán 6 hónapnál hosszabb idő múlva kerül majd sor. Az egyelőre beláthatatlan helyzetben a kereskedők 86 százaléka nyilatkozott úgy, hogy jelenleg nem tölti a készleteit újabb autók vásárlásával. 

A nyitva tartó kereskedések a felmérés szerint számos óvintézkedést alkalmaznak vásárlóik és munkatársaik védelme érdekében: 73 százalékuk legalább 2 méter távolságot ír elő, 52 százalékuk kézfertőtlenítőt rendszeresített, 29 százalék rendszeresen fertőtleníti az autókat, illetve a telephely gyakran látogatott pontjait is. 

A JóAutók.hu felmérését a használtautó-kereskedéssel foglalkozó partner márkakereskedéseknek is megküldte. Mivel ez a kör többek között újautó-eladásokkal és szervíztevékenységgel is foglalkozik, náluk szinte mindenhol folyamatos a nyitva tartás, igaz, ott is csökkentett létszámmal. További eltérés, hogy a több lábon állás miatt a márkakereskedések 1-2 hónappal hosszabb túlélési idővel számolnak, miközben a válság lefutásával kapcsolatban is optimistábbak: többségük szerint hat hónapon belül visszaállhat az autópiac korábbi rendje. 

A használtautó-kereskedésektől beérkező válaszok egyértelműen azt mutatják, hogy a veszélyhelyzet miatt bevezetett gazdasági korlátozások egyik nagy vesztese az autópiac – mutat rá Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Amennyiben a jelenlegi korlátozások további hónapokig fennmaradnak, azok mindenképpen komoly átrendeződéseket fognak okozni a megbízható, minősített autókereskedők körében is.” 

Ajánlott cikkek
Sajtóközlemény

Októberben is hozta az előző hónapok forgalmát a belföldi használtautó-piac

2 perc olvasási idő
830 ezer adásvétel feletti értékkel új rekordot állít be idén az éves forgalom. A hazai használtautó-piacon az elmúlt hónapban közel 69 200 személygépkocsi…
Sajtóközlemény

A belföldi használtautó-piac még tartja a lendületét

2 perc olvasási idő
A DataHouse frissen közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon az elmúlt hónapban közel 68 600 személygépkocsi cserélt gazdát. Bár idén negyedévről negyedévre…
Sajtóközlemény

Idei mélypontjára apadt a használtautó-import

3 perc olvasási idő
10 ezer alá csökkent a havi darabszám Az év során augusztusban fordult elő első ízben, hogy 10 ezer alá került a behozott…
Iratkozzon fel hírlevelünkre

Iratkozzon fel hírlevelünkre és ne maradjon le legfrissebb híreinkről vagy éppen eseményeinkről. A hírlevélről később bármikor leiratkozhat.