Érdekességek

Hogyan választanak a nők autót?

3 perc olvasási idő

Az autóválasztás egy igen kényes téma, hiszen sokan úgy vélik, amilyen az autónk, valamilyen mértékben az jellemez minket is. Van, aki kényelmi okokból választ bizonyos modelleket, akad, aki a belső felszereltséget és a biztonságérzetet részesíti előnyben, és egyértelműen van olyan is, aki akár presztízskérdést csinálva a járművásárlásból a külső alapján ítél és választ. Lássuk, hogyan döntenek a nők!

Ami a női színválasztást illeti

Az autó színe megmutathatja, egyes emberek milyen személyiségjegyekkel rendelkeznek. A nők, akik fekete autót választanak, feladatcentrikus, határozott embereknek érzik magukat, míg a kék járműveket preferálók konfliktuskerülők és harmóniakeresők mind a mindennapjaik, mind a partnerkapcsolataik során – derül ki egy Ford által készített tanulmányból, melyet 204 résztvevő segítségével bonyolítottak le – egyenlő férfi és nő arányban 2015-ben. Azok a nők, akik szeretik a hajtást életük során, vad, adrenalinnal túlfűtött személyiségek, imádják a fekete-piros színkombinációt választani a kocsivásárlásnál. A csak ezüst vagy csak piros színű gépjárművet választó nőkhöz azonban semmilyen meghatározó személyiségjegy nem volt kapcsolható a kutatás szerint.

Mit keresnek a hölgyek az autókban?

Egyértelmű; biztonságot és megbízhatóságot. A nők ugyanis a kevésbé sportosabb modelleket választják általában, mint a férfiak, sőt, számukra a legfontosabb szempont az autóválasztásnál, hogy ne hagyja ott őket sehol a gépjármű, tehát megbízható legyen, és számos biztonsági extrával fel legyen szerelve.

A nők sokkal racionálisabban választanak autót, inkább az agyukra, mintsem szívükre hallgatnak a válogatás során. A sztereotípiákkal ellentétben – ismerik és tisztában vannak vele, melyik autó mire képes, így választják a fentebb említett kategóriák egyikét. Életkor tekintetében is racionalitás figyelhető meg, hiszen azok a hölgyek, akiknek családja és gyerekei vannak, értelemszerűen a biztonságosabb, megbízhatóbb modelleket keresik, illetve a nagyobb beltérrel rendelkező autókat, melyekben a gyerekek könnyebben szállíthatók, tehát családcentrikusabbak.

Legnépszerűbb márkák, melyet a nők keresnek

Talán megbízhatóságuk, talán biztonságosságuk miatt a hölgyek a japán gyártmányokat preferálják, így nagyobb számban vásárolnának ilyen modelleket. A legnépszerűbb márka a Lexus Eladó új és használtautó | JóAutók.hu (joautok.hu) , a Toyota Eladó új és használtautó | JóAutók.hu (joautok.hu) , és a Mazda Eladó új és használtautó | JóAutók.hu (joautok.hu) .

Megfontoltság, a legfontosabb

Mint az élet minden területén, az autóvásárlás során is a megfontoltság és a tájékozottság jellemzi a női autóvásárlási trendet. Olyan autókat ritkán vásárolnak, melyek nem megbízható helyről származnak, nincs vezetett előtörténetük, vagy hiányos okmányokkal kerülnek a piacra. Amikor pedig megvásárolni készülnek egy autót, igen körültekintőek, hiszen az esetek nagy részében igyekeznek férfi társaiktól szakmai segítséget igénybe venni, vagy az autóvásárláshoz valamilyen szerelő vagy kompetens szakember véleményét kikérni. A megfontoltság jegyében olyan autót választanak, mely kisebb, könnyebb vele parkolni, és nem fogyaszt átlagosan sokat, így a benzines modelleket is jobban kedvelik Eladó új és használtautó | JóAutók.hu (joautok.hu) .

Ajánlott cikkek
Autó vásárlási tanácsokÉrdekességek

Legcsajosabb női típusmodellek

2 perc olvasási idő
A nők – tekintve személyiségüket – teljesen más típusmodelleket választanak autók tekintetében, mint a férfiak. Legyen kisebb, de azért mégis csak stílusos,…
Autó vásárlási tanácsokÉrdekességek

Így autóznak a nők és a férfiak

2 perc olvasási idő
Nők és férfiak; két ellentétes nem, mely mind jellemvonásában, mind stílusjegyeiben, mind szokásaiban merőben eltér egymástól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre

Iratkozzon fel hírlevelünkre és ne maradjon le legfrissebb híreinkről vagy éppen eseményeinkről. A hírlevélről később bármikor leiratkozhat.