A vírushelyzet enyhülésével visszatérnek a vevők a használtautó-piacra 

Sajtóközlemény 

Budapest, 2020. május 28. 

A keresések száma újra a veszélyhelyzet előtti szint 80 százaléka felett jár 

A koronavírus miatt bevezetett korlátozások lépcsőzetes feloldásával párhuzamosan újranyitottak az autókereskedések, ezzel párhuzamosan a vásárlók érdeklődése is fokozatosan visszatér a használtautó-piacon. A JóAutók.hu autós portálon a mélypontot jelentő március harmadik hetére 55 százalékra csökkent az érdeklődők száma február végéhez képest, a múlt héten viszont ez az arány már ismét 83 százalékon állt. 

”A májusi érdeklődők ráadásul (részben azért, mert egy részük számára a vásárlás egyre sürgetőbbé válik) a korábbinál jóval tudatosabban keresnek, ami abból is látszik, hogy a hirdetések nyomán indított telefonhívások száma május közepére már elérte a február végi „normál időszakban” regisztrált értéket is – magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. 

A használtautó-hirdetési portál az érdeklődők autóvásárlási szándékát az elmúlt napokban részletes kutatással is felmérte. A beérkező mintegy 6000 válasz alapján kiderült, hogy a vírushelyzet ellenére 46 százalékuk egy hónapon belül szeretne autót vásárolni. Ma már csupán alig negyedük ítéli közepesen vagy nagyon  kockázatosnak meglátogatni az autókereskedéseket, és 26 százalékuk már legalább egy telephelyet személyesen fel is keresett ebben az időszakban. 

Az autóvásárlást tervező válaszadók 51 százaléka jelezte, hogy a vételt nem kívánja elhalasztani a koronavírus miatt. 28 százalék szerint 1-3 hónappal tolódik majd az új jármű beszerzése, míg 21 százaléknyian tudnak akár féléves csúszást is elképzelni eredeti terveikhez képest. A hosszabb halasztás nagyobb arányban a közepes értékű (2-5 millió forint között elérhető) használt autót beszerezni kívánók körében merült fel, míg az 1 millió alatti értékű autót keresők zöme ugyanúgy legfeljebb egy hónappal tolná ki a beszerzést, mint a 8 millió forint feletti kategóriában érdeklődők. 

Érezhető javulás majd csak a júniusra vonatkozó statisztikákban várható 

Noha mára az autókereskedések 99 százaléka ismét teljes nyitvatartási időben üzemel, és az érdeklődők is aktivizálták magukat, a hazai autópiac csak fokozatosan épül majd újra. 

Annak ellenére, hogy a korlátozások egy részét május folyamán feloldották, könnyen elképzelhető, hogy a májusi adatokban még nem tapasztalunk majd érdemi javulást sem az új-, sem használtautó-piacon – jelzi előre az JóAutók.hu vezérigazgatója. –  Az újautó-átírások átfutása ugyanis még raktáron lévő példányok esetében is több napos folyamat, a raktárkészletek pedig a termelés világszintű leállása miatt megcsappantak, azokat csak folyamatosan lesznek képesek a márkakereskedők újra feltölteni. A használt autók piacát ugyanakkor a határon átlépő magánforgalom továbbra is fennálló zárlata korlátozza: jóval kevesebb használt jármű érkezik külföldről, ami folyamatosan apasztja a meglévő kínálatot.” 

Mint ismeretes, áprilisban, a koronavírus miatti korlátozások által érintett első teljes hónapban az újautó-piacon mindössze 6 251 személygépkocsi forgalomba helyezése történt, ami 50 százalékos visszaesést jelent a tavaly áprilisi 12 421 értékesített autóhoz képest. Ugyanebben a hónapban 7 589 import személyautó került hazai forgalomba, ami a tavaly áprilisi értéknek mindössze 57 százaléka. A használt autók belföldi adásvétele során 37 430 átírást rögzítettek, ami 43 százalékos csökkenést jelent. 

Ajánlott cikkek

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Iratkozzon fel hírlevelünkre és ne maradjon le legfrissebb híreinkről vagy éppen eseményeinkről. A hírlevélről később bármikor leiratkozhat.

Tudnivalók a JóAutók Garanciáról

Ezért ne hagyd ki a

-t

Ezért ne hagyd ki a

-t

JóAutók Bázis Garanciával védve vagy a legfájdalmasabb meghibásodások ellen:
  • motorra, váltóra 12 hónap / 20.000 km garancia
  • a futamidő alatt korlátlan számú alkalommal, alkalmanként bruttó 300.000 forintig javíthatsz
  • gyári, vagy gyárival azonos szintű alkatrészekkel, gyári szakértelemmel, 30.000 Ft-os önrésszel
JóAutók Bázis+ Garanciával még magasabb szinten véded autódat:
  • motorra, váltóra, turbóra 12 hónap / 20.000 km garancia
  • a futamidő alatt korlátlan számú alkalommal, alkalmanként bruttó 450.000 forintig javíthatsz
  • gyári, vagy gyárival azonos szintű alkatrészekkel, gyári szakértelemmel, önrész nélkül

A JóAutók Prémium Garancia a gyári garanciás új autókéval közel egyenértékű védelmet biztosít autód számára:

  • minden fixen beépített, nem kopó-forgó mechanikus, elektromos, elektronikus, pneumatikus és hidraulikus szerkezeti elemre 12 hónap / 20.000 km garancia
  • a futamidő alatt korlátlan számú alkalommal, alkalmanként maximum bruttó 1.000.000 forintig javíthatsz
  • gyári, vagy gyárival azonos szintű alkatrészekkel, gyári szakértelemmel, 50.000 Ft-os önrésszel
Ne vegyél használt autót JóAutók Garancia nélkül!
“Mikor érdemes a Garanciát preferálni a Szavatossággal szemben?” és hasonló érdekes kérdesek a GYIK-ban: